2012. január 29., vasárnap

Szülinapi torta

Az ember mire észbe kap az ő kicsi lányából 6 éves nagylány lesz. Még csak most fogtuk pólyában, most meg arra kér, ne is kísérjem be az oviba, csak a kapuig, mert Ő már nagy, és nem is kell,hogy integessek. Én meg alkudozom, hogy ott az ajtó mellett, ha akar még tud inteni egyet, de Ő ellentmondást nem tűrően rázza a fejét. A gombóc a torkomban csak lassan oszlik, és arra gondolok vigaszként, hogy milyen jó, hogy ilyen önálló lett.

Szívem minden szeretetével készítettem ezt a tortát Neki. Most a városi mamáék jöttek ünnepelni.Ők szeretik a marcipános tortákat, így ezzel ünnepeltünk.

Hozzávalók:

A torta lapokhoz:

  • 9 tojás
  • 18 dkg cukor
  • 18,5 dkg liszt
  • 4 dkg kakaó
  • kevés sütőpor

A tojások habját a cukor felével felverem, majd kisebb fokozatra kapcsolom a robotgépet, és lassan, adagolva adom a kissé elkevert sárgákat hozzá. A sütőporos lisztet fakanállal, óvatosan keverem közé. Lassan sütöm készre ,majd hagyom teljesen kihűlni. Négy rétegbe vágom, de csak három lesz a tortáé, a 4.-ből a baba teste készül.

Krém:

  • 6 dl tej
  • 2 csomag eperpuding
  • 200 g vaj
  • 150 g porcukor

Szokásos módon pudingot főzönk. Hagyom hűlni. Amikor langyos, hozzákeverem óvatosan a vajjal kikevert cukrot. Alaposan elvegyítem, és betöltöm a tortalapok közé.

Egy órát legalább hűtőben tölt, csak ezután kenem le a szokásos vajas-cukros kencével. Újra megy a hidegre,de most egészen addig, míg a külseje megszilárdul, és megszárad.

A színezett marcipánt méretre nyújtom, befedem a tortát. A baba ruhája fondantból készült, marcipán mintázót görgettem rajta végig. A teste egy része mini kuglóf formában sült, az alja a tortalapból szaggattot körökből. Ugyanaz a töltelék van benne. Rákerülnek az előre elkészített díszek is.



Egy szeletke.

Virágszálak, középpen a legszebb!:)

Tetszett a torta.


BOLDOG SZÜLINAPOT DRÁGÁM!

12 megjegyzés:

  1. Boldog szülinapot a lánykádnak! :) Szép torta, szép leányzó! Bár tudom, neked nem könnyű, de irigylésre méltó az önállósága. :)

    VálaszTörlés
  2. Gratulálok a gyönyörű kislánynak! A torta nagyon dekoratív!!!

    VálaszTörlés
  3. -Csipetke,nagyon köszönöm a nevében is!
    Valóban nem könnyű,de azért örülök is,mert ez a világ rendje.:)
    -Babett,köszönjük,aranyos vagy!:)

    VálaszTörlés
  4. Nagyon boldog szülinapot kívánok ennek a tündérszép kislánynak!
    Gyönyörű tortát készítettél neki!

    VálaszTörlés
  5. Boldog szülinapot lánykádnak! Most kezdte nemrég az ovit... Szép lett a torta Brigi!:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Brigi gyönyörű lett a leánykád. Milyen hamar elszállt az idő. Boldog születésnapot kívánok!

      Törlés
  6. Köszönöm kislányok! Aranyosak vagytok! Bizony,már iskolás lesz a kicsim!:)

    VálaszTörlés
  7. Gyönyörű ez a torta, nagyon ügyes vagy!
    Isten éltesse utólag is a nagy leányzót! :))
    Most találtam az oldaladra, nagyon tetszik! :)

    VálaszTörlés
  8. Kedves Gabriella!
    Szeretettel köszöntelek,nagyon köszönöm a szép szavakat!:)
    Én is szívesen időzöm Nálad,sok szépséget látok!

    VálaszTörlés
  9. Hú de nagy már a kislánykád! És a haja is hogy meg nőt! Boldog szülinapot neki!!!

    VálaszTörlés
  10. Szia Noémi!
    Ugye,jól megnőtt! A haja is! Köszönöm szépen a nevében!:)

    VálaszTörlés
  11. A szülinapi köszöntővel nagyon lekéstem, de azért a legjobbakat kívánom a szép kisleánykának!!!! Nagyon szép lett a torta, látszik rajta, mekkora szeretettel készült :)

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails