2010. május 15., szombat

Fekete erdő torta


Végre elkészült. Nem is tudom mióta szerettem volna már megsütni ezt a tortát. De a család nagy része csokiimádó, így mindig a csokitorta a nyerő. De jóból is megárt a sok alapon, most azt mondtam, csudába vele, itt az idő erre a finomságra. Most ünnepeltük a szüleink házassági évfordulóját, és a nővérem születésnapját. Itt volt az alkalom.
Kis konzultálás Mohával, és uccu neki ! Persze, éppen ilyenkor jön egy kis balszerencse. Nevezetesen, a torta tésztája nem lett jó. Olyan sűrű lett, hogy csuda, és tömör, ehetetlen. Pedig igyekeztem mindent betartani, de hiába. Biztosan a hiba az én készülékemben volt. Kísérletezésre most nem volt időm, így hát a jól bevált piskóta tésztámat készítettem el.
Hozzávalók:
26cm-es kapcsos formához

8 tojás
16 dkg cukor
18 dkg liszt
2 dkg jó minőségű kakaó
1 csapott tk.sütőpor

A tojások fehérjét a cukor felével kemény habbá verem. Lejjebb veszem a robotgép fordulatát, a sárgákat a maradék cukorral habosra keverem, és adagonként a habba csorgatom. A sütőporos lisztet már csak fakanállal forgatom a masszába. A forma aljába papírt teszek, bele a tészta, és az előmelegített sütőben 180 fokon 50 percig sütöm. Ha kész, kiveszem, hagyom kicsit hülni, majd késsel körbevágom a tésztát, és rácson hűtöm tovább.
A továbbiakban nem tértem el az EREDETI recepttől, és a kivitelezéstől, nagyon-nagyon finom, és minden olyan lett,mint azt elképzeltem. Az arányok változhattak kicsit. Azt írom ide,ahogyan én csináltam.

Töltelék:
2 üveg meggybefőtt
5 dkg cukor
5 dkg étkezési keményítő
4 dl meggylé

4 dl tejszín
2 cs.habfixáló
4 ek.cukor
1 cs. vaníliáscukor

Díszíteni:

3 dl tejszín
1 cs. habfixáló
2 ek.cukor
meggy,
csokireszelék

A meggyet a kimért 4 dl meggylébe tettem, és öntöttem hozzá egy kevés rumaromát. Ezt félretettem kis időre. Később leszűrtem, és a levet a többi hv.-val felettem a tűzre. Amikor besűrősödött, visszatettem a meggyet bele, együtt hagytam hűlni.
Addig a tejszínes krém készült el. A tejszínt a cukrokkal kezdtem felverni, bele a fixáló.
A tésztát 3 lapba vágom, és kezdem betölteni. Habzsákból köröket nyomok a tésztára,és a közöket a kihűlt meggyes masszával kiegészítem. Rá a következő lap, és a töltelék. Az utolsó lapot is ráteszem, alufóliába csomagolom, és egy éjszakára a hűtőbe kerül. Nagyon jól összeérnek az ízek.Tálalás előtt díszítem a tejszínnel, és a meggyel, csokival.

Nálunk az a szokás,hogy minden sütit elosztunk a családban magunk között. Most nem nagyon maradt mit osztani, így gyanítom,hogy felkerült a kedvencek közé ez a remek finomság.
Köszönöm Moha !

18 megjegyzés:

  1. Jajjjj te szegény! Kétszer sütöttél lapot és én beszéltelek rá,bocsánat! Mi lehetett a baj vajon?

    Egyébként gyönyörű lett a torta és örülök,hogy ízlett mindenkinek! (Írd bele a kakaót is a lapnál a hozzávalókhoz)

    VálaszTörlés
  2. Moha
    Nehogy hibásnak érezd magad! Te jót akartál!
    Nem tudom mi lehetett a baj,mert nagyon szépen fel is jött a tészta,de amikor kivettem,összehuppant.Lehet,hogy nem kellett volna előre parázni,és akkor sikerül,de tudod milyen vagyok!:)))
    Köszi az észrevételt,máris kiegészítem! És köszi a szép szavakat,nagyon ízlett mindenkinek!:)

    VálaszTörlés
  3. Brigi,gyonyoruseges lett!Cukraszdaban sem lattam szebbet!

    VálaszTörlés
  4. Hát igen....Eddig Én sütöttem ezt a fajta tortát,tényleg a család kedvence.
    Szerencsére hugicám leköröz, így azután csak évezni kell az ízeket. Egy baj azért van: ÍGY NEM LEHET FOGYÓKÚRÁZNI! Régebben több időm volt sütkérezni, a családi közös ebédekre is sok finomságot készítettünk közösen. Könnyű szívvel adtam át a sütifelelős szerepét Gittának !
    Szilvi, a nővér

    VálaszTörlés
  5. Edókám köszi!:)

    Szia tesvérkém!
    Bizony,a sok finomság,de szépek is ezek a családi ebédek!Azért a tiramisu sem elvetendő,igaz???!!:)))

    VálaszTörlés
  6. Brigi lehet,hogy akkor hamar vetted ki és még nem volt átsülve teljesen?

    VálaszTörlés
  7. A kedvenc tortám! Gyönyörű! :)

    VálaszTörlés
  8. Nagyon-nagyon gyönyörű!!imádom:)!

    VálaszTörlés
  9. Moha,valószínűleg ez lehetett a baj,pedig meg volt az ideje,nem sürgettem.Ne bánkódj,lehet,csak én voltam ügyetlen.

    Limara,bármikor a vendégem vagy egy szeletre!:)

    Andi,köszönöm!

    VálaszTörlés
  10. Nagyon szép lett, csodás a szelet is! :))

    VálaszTörlés
  11. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  12. Nagyon guszta lett az biztos! :)

    VálaszTörlés
  13. Bianka,Pixie,köszönöm szépen!:)

    VálaszTörlés
  14. Szia Brigi!
    nagyon gusztusos a tortád, és a többit is nagyon ügyesen elkészítetted, gratulálok!:-)
    Marica

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails