2010. augusztus 28., szombat

Lekváros kifli


Már régen készültem, de mindig más jött az étlapra. Most nyugalom van,volt időm vele dolgozni, az idő is isteni hűvös, jöhet a kelt kifli.
Hozzávalók:
50 dkg finomliszt
250 ml tej
4 tojás sárgája + 1 a kenéshez
8 dkg vaj
1 tk. só
2 ek cukor
2,5 dkg élesztő
Az élesztőt felfuttatom a cukor egy részével a tejben. Beleöntöm a kenyérsütő üstbe, beleteszem az elhabart tojássárgákat, a lisztet, a sót, a maradék cukrot. Beindítom a dagasztást. A vajat a vége felé adom hozzá, kissé megolvasztva. Jó kis lágy tésztát készítek. Kelesztőtálba teszem, duplára hagyom nőni. Ebben a hirtelen jött hűvösben bizony nekem kellett most másfél óra ehhez. Ezután a gyúrólapra borítom, egy nagy lappá nyújtom , amit hosszanti csíkokra vágok. Ezeket háromszögekké osztom. Szilvalekvár, és barackos gyümölcsíz /hitlerszalonna/ került bele. Behajtottam a háromszögek két csücskét, és így tekertem fel a tésztát. Tepsibe tettem, újra kelesztettem őket, majd tojássárgával lekenve kb 30 percig sültek.

5 megjegyzés:

  1. Csodás lett, nagyon ennék most belőle

    VálaszTörlés
  2. Jaj, de guszták!
    Megkostolnám most rögtön!

    VálaszTörlés
  3. Nagyon szeretem,veszek pár darabot!Jó?:-D

    VálaszTörlés
  4. nyam nyam:)) igggen jól néznek ki:))

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails