2010. június 15., kedd

Káposztás tészta



Ha szárasztészta, akkor csak házi jöhet szóba nálunk. Nagyon ritkán fordul elő, hogy boltit veszek. A családban Apukám tud a legfinomabb, legjobb tésztát gyúrni, készíteni. Igen, nem elírás, Anyukám is tud persze, de Apukám asszonyokat megszégyenítő módon akkora gyönyörű kerek terítőt nyújt a tésztából, hogy csoda. Én csak pár éve tanultam meg, mert a kinyújtása nem olyan egyszerű. El kell találni a tészta keménységét, hogy ne ragadjon, mert akkor menthetetlen.
Általában úgy kell készítenem,hogy két adag jöjjön ki egy gyúrásból.
Hozzávalók:
3 egész tojás
kb. 1-1,5 dl víz
csipet só
kb. 45-50 dkg finomliszt
Sokan azt tartják, hogy minden tojáshoz 10 dkg liszt kell. Ez változhat, tojások nagysága miatt, és működhet egyéni szokás szerint is. Én azért is írok hozzávetőleges mennyiséget, mert igazán soha nem mérem, csak érzem mikor jó már.
A liszt közepébe mélyedést készítek, ebbe ütöm a tojásokat, és öntöm a vizet , de először csak keveset, azután adagokban. Csipet sót is szórok bele. Elkezdem az edény szélétől a lisztet befelé terelni , és gyúrni kezdem. Elég maszatos munka , de ahogy áll a tészta össze, úgy tisztul a kezem is. És ezen a ponton vagy csörög a telefon, vagy viszket az orrom.!:))
Ha kész a tészta ráborítom az edényt, és jó 15 percig hagyom pihenni. Addig elkészítem a káposztát.
Egy evőkanál cukrot elkezdek pirítani, és a lereszelt ,megsózott, káposztát kifacsarom, és rádobom a cukorra. Vigyázni kell, mert nagyon csap, és sistereg! Azonnal keverni kell. Először csak darabos a cukor, de azután elolvad, és szépen bevonja a szálas káposztát. Hagyom, hogy puhuljon, de mindig keverem. Elég jól be szokott barnulni, de ha sietek, akkor beérem világosabbal ,csak puha legyen az a lényeg. Ha kész, melegen tartom. Ha kell ízesítem, teszek rá őrölt borsot is.
A tészta további sorsa a következő:
Kilapítom a tenyeremmel, és elkezdem a sodrófára tekerni, és nyújtani. Mindig lisztezni kell, mert ragadhat. Csak kicsit tekerek rá, és a tenyeremmel húzom szét, adom a formáját. Körben forgatom magam előtt, és igyekszem egyenletes vastagságot elérni. Így reményeim szerint egy aránylag kerek tésztám lesz. Amikor már szépen kinyújtottam, jól lelisztezem. Feltekerem a sodrófára, és középen hosszában elvágom. Így kapok egy réteges tésztát, amit további felezésekkel szépen elosztok. Azután kezdem darabolni. Mi "gallércsücsöknek" hívjuk csak a formáját. Keveset vágok fel,és azt mindig szétrázom, hogy elválljanak egymástól a darabok.

Felteszek egy fazékban vizet, és ha felforrt sózom, és olajat öntök bele. Beleszórom a tésztát. Gyakran keverem,és amikor feljön a víz tetejére készen van. Leszűröm, és a káposztával elkeverem.
Nálunk ez az alap, tejfölös, diós, mákos, és mindenféle ízesítéshez ezt használom, csak különböző alakúra vágom.

Sajnos a kész tésztáról készült fotón alig kivehető a káposzta, pedig most szép barna lett, a masina kicsit csalt.

7 megjegyzés:

  1. Hősies, hogy magad készítetted a tésztát :)

    VálaszTörlés
  2. A házi tészta az igazi... tényleg összehasonlíthatatlan az íze.
    Nagyon guszta!

    VálaszTörlés
  3. Egyszer nekiálltam, hogy majd szépen megírom úgy, hogy mindenki megértse, hogyan is kell tésztát nyújtani, de nem voltam megelégedve a leírással, aztán elfelejtődött. Most megnéztem, március óta ott van a piszkozatok között. :D
    Szóval hát igen, a házi tészta a legjobb. Én mondjuk ritkán állok neki, a csuklóm sem bírja már a sok macerát, de való igaz, hogy vannak ételek, amiket el nem tudnék képzelni bolti tésztával. A te káposztásodból is szívesen ennék.

    VálaszTörlés
  4. -Bianka,néha tényleg elég nagy tett,köszi!:)
    -Ami,köszönöm Neked is,tényleg nincsen párja!
    -Egycsipet,nekem is szokott a kezem fájni,de tudod,a család kérése...Szívesen adok fel fénypostán!:)

    VálaszTörlés
  5. Én nem mernék neki állni! De a tiéd Brigi nagyon szép! Nagymamám gyúrt tésztát sajnos nem mostanában volt!

    VálaszTörlés
  6. Szia Brigi!
    Ma káposztás tésztát fogok készíteni,mert annyira jól néz ki a képeken.A tésztát is a te recepted szerint fogom készíteni.

    VálaszTörlés
  7. Szia Ani!
    Nagyon kedves vagy,köszönöm! Kérlek írd meg hogyan sikerült,és ízlett -e?!

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails