2010. október 14., csütörtök

Paradicsomleves


Kicsi lányom egyik kedvenc levese. Ha kérdezem mi legyen a leves, majdnem mindig ezt kéri. Ezért aztán, amióta csak tehetem, vagyis kapom apósomtól az igazi bio paradicsomot, jól beraktározok belőle. Lepaszírozom,majd kicsit felfőzöm. Takarókba csomagolva hül ki, megy a fagyasztóba , így nem is kell bele tartósító. Mindig jó sűrű lesz, így nekünk egy 0,5 l -es üveggel elég egy alkalommal.
Hozzávalók:
0,5 l paradicsomlé
víz
bors
zeller+ levél
kicsi fej vöröshagyma
ízlés szerint ,só,cukor
1 ek. liszt
olaj
tarhonya
Az olajból, lisztből vékony rántást készítek, majd ráöntöm a paradicsomlevet. Felengedem annyi vízzel, hogy ne legyen túl híg. Később még lehet önteni hozzá. Hagyom,hogy felforrjon, ezután ízesítem sóval, kevés borssal,cukorral. Félbevágom a hagymát, és beledobom,a zellerből egy karíkát teszek bele, és egy kevés zöldjét. Tovább főzöm, és amikor eléri a kívánt állagot, és ízt akkor beleszórom a tarhonyát. Készre főzöm.

Nyáron frissen, télen pedig üvegből , de mindig egészséges,és finom!

3 megjegyzés:

  1. Egyik kedvenc levesem! Bár nekem sajnos nincs ilyen klassz alapom hozzá :(

    VálaszTörlés
  2. Nálunk is nagy kedvenc - betűtésztával. Nincs az a mennyiség, ami ne fogyna el. :)

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails