2010. július 26., hétfő

Acma,avagy török zsemle


Elég régen készült a konyhámban ilyesféle péksüti. Ez az időhiánynak, no meg a dög melegnek a számlájára írható. De most sehol a hőség szerencsére, még "szerencsébbre" a szabadságomat töltöm, így semmi nem állt az útjába ennek a finomságnak. Könnyíti a dolgomat ,hogy az alsó épületbe is üzembehelyeztünk egy gáztűzhelyet. Tehát nem a fenti lakást melegíti ha sütök-főzök. Ki is kellett próbáljam, ezt a kalácskát abban sütöttem. Jól vizsgázott!
Keresgéltem egy kicsit, és Macinál megpillantottam ezt a szépséget. Remek recept, ahogy írja nagyon könnyű vele dolgozni. Onnan hozom a hozzávalókat.
Hozzávalók:
50 deka finomliszt
1 tasak szárított élesztő /én 2,5 dkg frissel dolgoztam/
1 tk. sütőpor
1 pohár natúrjoghurt (150ml-es, és ez a továbbiakban mérőpohárként szolgál)
1 pohár étolaj
1 pohár langyos tej
1 egész tojás
1/4 pohár cukor
1 púpozott tk. só
1 tojás sárgája, és 1-2 kanál tej a lekenéshez
Mindent a kenyérsütőbe pakoltam, és azzal dagasztottam. Most benne is hagytam kelni, gondoltam ebben a nem túl melegben jobb helye lesz ott. Jól gondoltam, nagyon szépre megkelt. Kiborítottam, egy hosszú hurkára sodortam, és további 8 részre osztottam. Ezután a kis gombócokat hagytam 10 percre ruha alatt pihenni. Következő lépésként kis rudakat sodortam újra,és kétfelé osztottam. Keresztben egymásra fektetve fontam össze, majd alágömbölyítettem a fonat végét a dúcnak.

Sütőpapíros tepsin pihentek még 40 percet a kikapcsolt sütőben. Lekentem tejes tojássárgával mindet, megszórtam szezámmaggal, majd bekapcsoltam a sütőt, amíg az melegszik, a tészta kelhet még. 180 fokon 30 perc alatt lettek készen.
Csodásan puha, foszlós tészta lett a végeredmény.
Köszönöm Maci a remek receptet!

11 megjegyzés:

  1. Szép lett! Én kicsit édesebbre hangoltam, nálunk úgy jön be.

    VálaszTörlés
  2. Mosolygósra sikerült, gratula!

    VálaszTörlés
  3. -Nagyon köszönöm kislányok!:)

    -Erika,örömmel látlak nálam!:)

    -Moha,nekem éppen most így volt fincsi a friss baracklekvárral.Viszont fogom még édesebben is sütni,az bizti!

    VálaszTörlés
  4. Tényleg nagyon szépre sikerült:-)

    VálaszTörlés
  5. Jajj, ez isteni lett, köszi a receptet! Tuti, hogy felkerül a "kötelezően és gyakran sütendő" listára :)

    VálaszTörlés
  6. TéDé,nagyon örülök,köszönöm a visszajelzést!:)

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails