2010. szeptember 19., vasárnap

Magvas rozskenyér


Amikor Limara előrukkol valami újdonsággal, nagy késztetést érzek mindig a próbához. Úgy, mint a régi szép időkben, amikor a fórumra hozott egy gyönyörűséget, másnap már mindenki próbálta sütni. Mostanság sajnos az idő az, ami gátat szab a sok sütéshez, de ennek már nem tudtam ellenálni. Nem kellett csalódnom, a recept tökéletes,mint mindig . Csak a kenyér alapanyagait írom ide, az öregtészta a recivel együtt a Kenyér- Nagyasszonynál található!
Hozzávalók:
25 dkg öregtészta
20 dkg kenyérliszt
10 dkg tk. rozsliszt/nekem most nem volt,így tönkölyt tettem/
5 dkg világos rozsliszt
15 dkg grahamliszt
1 tk.sikér
2 tk. só
2 ek.olaj
csipet aszkorbinsav
1,2 dkg élesztő
1 tk. barnacukor vagy méz
kb. 3,2-3,4 dl víz
fél tk. malátapor (elhagyható)
Sajnos éppen az előtészta készítésésnél vettem észre, hogy elfogy a tk.rozslisztem, így a kenyérbe nem jutott, ezért kicsit fakó is lett.
A hozzávalókat a kenyérsütőbe pakolom, és megdagasztom a tésztát. Duplára kelesztem, ami ebben a pocsék időben kicsit elhúzódott, de nem időre készült, így ráért kelni.

Hosszúkásra igazítottam, a két szélét behajtva tekertem fel. Sütőzsacskóba csúsztattam, és ment a széthúzható formába.
Miután megkelt, bevágtam,majd kicsit még hagytam kelni.Ezután lefújtam vízzel,és szezám, len, és napraforgómag keverékével szórtam meg. Előmelegített sütőben 180 fokon sült.

Annyira finom lett, hogy hihetetlen. Ezt jelzi, hogy a férjem, aki mindig berzenkedik, ha fehér kenyéren kívül más készül, csak úgy ropogatta a héját, és azt mormolta, hogy ez tényleg finom!
Van egy sejtésem, miszerint nem éri meg a reggelt a maradék kenyérkém. Eredetileg magamnak
sütöttem, gondoltam elég lesz pár napra, és amúgy is ez csak nekem ízlik.....
Köszönöm Marcsika!

2 megjegyzés:

  1. Ez nagyon szép! Nekem nem cserepesedik. Miért? Nem ragad rá a tészta a zacsira? Én is ilyen formát használok. Holnap kell sütnöm és kipróbálnám zacskóval.

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails